A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉG ELFOGADÁSÁNAK FÁZISAI

  1. Elutasítás. A legtöbb ember, amikor megtudja, hogy betegsége gyógyíthatatlan, a hír elutasításával reagál. Meg van győződve arról, hogy leleteit elcserélték, másik orvost keres stb. Mivel tudattalanunkban mindannyian halhatatlanok vagyunk, nehezen tudunk szembenézni saját halálunkkal. Az elutasító magatartás időtartama attól függ, hogy a felvilágosítás mennyire volt kíméletes, mennyi ideje van a betegnek az elkerülhetetlen tudomásulvételére, s hogy élete folyamán milyen viselkedésrepertoárral rendelkezett a reménytelen helyzetekkel való megbirkózásra.
  2. Düh. Amikor az elutasító magatartás már nem tartható fenn, a kétségbeesett düh, az irigység és a harag érzése váltja fel. A beteg dühét a kétségbeesés táplálja, és kevés köze van azokhoz az emberekhez, akikre irányul.
  3. Alkudozás. Az alkudozás kísérlet az időnyerésre, alapja a betegnek az a reménye, hogy mint gyermekkorában, úgy most is megjutalmazzák jó magatartásáért. A legtöbb alkudozás Istennel történik, csak nem beszélnek róla.
  4. Depresszió. A test megváltozása, az élettér beszűkülése, a korábbi életszínvonal feladása mellett a depressziót kiváltó okok közé tartozik, hogy a betegnek szembe kell néznie a búcsúzás fájdalmával. A beteg reaktív depressziója gyorsan megszűnik, ha objektív nehézségei, helyzete rendezéséhez segítséget kap. A szeretett személyek elvesztése miatti szomorúság és fájdalom azonban csak akkor enyhül, ha a betegnek lehetővé teszik, hogy kifejezze bánatát. Itt alig van szükség szavakra, az érzelmek kifejezése, a megértő hallgatás, a támogató, csendes jelenlét segíti a beteget. Csak azok a haldoklók tudnak eljutni az elfogadás és a megbékélés stádiumába, akik átélték a kétségbeesést, a haragot, a szorongásokat és a félelmeket.
  5. Belenyugvás. Ha a betegnek elegendő ideje marad, és az előző fázisokban környezetétől megkapta a szükséges segítséget, képes lesz kifejezni érzéseit, haragját és szomorúságát, s eljut a csendes belenyugvás stádiumáig.
A halott emlékét csak valamilyen kultuszban lehet feldolgozni. Ehhez hozzátartozik a temetés szertartása, a megemlékezés, a befelé fordulás, a gyász átélése, amely a veszteség megéléséhez és a személyiség újraintegrálódásához szükséges. A gyász elfojtása, a kóros gyászreakció szorongáshoz, depresszív hangulathoz, pszichoszomatikus zavarokhoz és számtalan más tünet megjelenéséhez vezethet, s megnehezítheti a későbbi veszteségek elviselését az élet folyamán.

A veszteség élménye a gyász fázisaiban követhető nyomon. Ezt a folyamatot a bánaton kívül a szégyen, a bűntudat, a harag és a düh kíséri.